2015. május 26., kedd

Rekviem a polgári enteriőrért

Nagykőrösi lakásbelső, Antal Sándor felvétele, 1910 körül
Egy patinás kőrösi polgárházban jártam pár hónapja, ez ihletett ennek a bejegyzésnek a megírására. Egy olyan házban, mely lepusztultságában is magában hordozza még az 1900-as évek első évtizedeinek felső-középosztálybeli eleganciáját. Ahol a felújítások még nem tüntettek el minden olyan részletet, aminek a helyreállításával túl sokat kell bíbelődni, túl sokat kell rákölteni, vagy épp már iparost sem lehet találni, aki egyáltalán vállalná, hogy felújítja, megjavítja. Eredeti mennyezeti stukkók, faragott nyílászárók és faburkolat, míves Molnár Dániel kályhák, különféle ízléses belsőépítészeti elemek.

Valahol örömteli, hogy vannak még ilyen házak. Mégis, a fűtetlen szobákban, piszkos falak, romos bútorok között sétálva sokkal inkább szomorú, sőt nyomasztó az élmény. Egyrészt emberi okból. Mert arra gondoltam: ezt az otthont egy család száz éve megálmodta és létrehozta magának, majd élte benne mindennapjait; nekik vajon eszükbe jutott-e, hogy egyszer egy idegen fog ugyanazokban a szobákban bóklászni és lamentálni életük megmaradt romjai felett? Másrészt kultúrtörténeti okból, hiszen akármi is lesz a ház sorsa, arra nagyon kicsi az esély, hogy eredeti pompájában állítsák helyre. Egy újabb polgári enteriőr haláltusáját láthattam itt. Egyet, abból az egyébként is kevés megmaradtból, amely valahogyan kihúzta mostanáig.

Cserépkandalló
Ugyanis valaha százszám voltak ilyen lakásbelsők. Itt Nagykőrösön is. Aztán jött egy második világháború, egy holokauszt és egy államosítási hullám. Egyszeriben osztályidegenné vált a polgári létforma és vele a polgári enteriőr is. Legtöbbjének mégsem ez okozta a pusztulását. Hanem egyrészt az az óhatatlan folyamat, hogy a XX. század során nagyon megváltozott a komfortos otthon fogalma. A belsőépítészeti, gépészeti elemek, bútorok elöregedtek, tönkrementek vagy csak korszerűtlenné váltak. Volt egy időszak, amikor különösen nem volt divat megőrizni a régi dolgokat. Jó oda a tüzépes ablak is; a díszek csak útban vannak a gépi vakolásnál; nehogy már megtartsuk azt az art deco mosdókagylót, mikor olyan vasas már az egyébként is csöpögő réz csapteleptől. Mehet mindkettő a kukába / MÉH-telepre / legjobb esetben(!) a padlásra. Paradox módon gyakran a pénztelenség miatt menekültek meg szép, értékes, régi dolgok.

Faburkolat beépített tükörrel
Hadd hangsúlyozzam, ez nem nagykőrösi sajátság. Az ország bármely településén pontosan ugyanez a helyzet, Budapesten ha lehet még fokozottabban, erről (is) szólt Ráday Mihály - Unokáink sem fogják látni sorozata.

Persze lehet ezen keseregni, de igazándiból tudom, hogy nincs megoldás. Ma már védjük a homlokzatokat, ami problémáival együtt is egy nagyon helyes törekvés. De az enteriőr védhetetlen. Magam is hasonló házban nőttem fel, és végigcsináltam egy ilyen ház felújítását, tudom, hogy a jó szándék és a pénz is kevés: a mai családok számára bizonyos elemeiben élhetetlen egy száz évvel ezelőtti ház. Szinte összeegyeztethetetlen a hiteles, korhű felújítás és a modern otthonnal szemben támasztott követelmények. Ha máshol nem, végül a konyhán és a fürdőszobán mindenképp elbukik a dolog. De tulajdonképpen nem is ez a probléma, miért is kellene bárkinek arra kényszerítenie magát, hogy múzeumban éljen? Ami már nagyobb baj, hogy máshol sem őrizzük meg ezeket eredeti mivoltukban. A népi, paraszti lakókörnyezet, életmód megőrzése már évtizedek óta komoly feladata a közgyűjteményeinknek, közművelődési intézményeinknek - nagyon helyesen. Skanzenek épültek, minden negyedik faluban van tájház, jobb helyeken valódi, korhű berendezéssel. Ezzel szemben hol találunk egy olyan látogatható, megőrzött polgárházat, amely kívül-belül minden elemében hitelesen mutatja be mondjuk egy 1910-ben élt gazdagabb orvos vagy ügyvéd házát, otthonát?
Molnár Dániel szecessziós kályha
Talán azért nem fordítunk ennek kellő figyelmet, mert azt hisszük, hogy tulajdonképpen ezek a házak még itt vannak mellettünk, itt élünk közöttük. Valójában nem. Az ördög a részletekben rejlik. Amely házakról azt hisszük, hogy biztosan eredeti állapotúak, azokról is többségében már eltűntek a horganydíszek, kicserélték a kiskaput, eltünedeztek a kovácsoltvas elemek, kicserélték a fürdőszobát, a vörösréz vízmelegítőt, a lábas kádat, kicserélték a redőnyt, a gurtnit, a gurtnifeszítőt, leszerelték a húskampókat a kamrából, kicserélték a pinceajtót, lebetonozták a téglajárdát, felszedték az összetört cementlapot az üvegesből. Százéves sablonfestett szobafalat pedig már hírből sem találni. És akkor a bútorzatról még nem is beszéltem. Évről-évre fogynak a polgári enteriőrök, a felújítottak pedig a legjobb igyekezet ellenére sem ugyanazok már.

A bejegyzéshez mellékelt képek abban a tekintetben csak illusztrációk, hogy mindegyik nagykőrösi házban található belső részletet mutat, de nem a cikkben említett házból vannak.

Mennyezeti stukkódíszítés
Kiskapu kilincse
Cementlap
Faragott ajtótok
Belső sarok stukkódíszítése
Molnár Dániel táblás kályha
Meleg levegőt befúvó rácsozat a századelőről

Nincsenek megjegyzések: