2007. november 10., szombat

Arany János Múzeum


Nagykőrösieknek nem újdonság, de aki nem tudná, feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy Arany János kilenc évig tanított városunkban, és bár ő maga nem annyira szeretett itt lakni - mint leveleiből kiderül -, de Nagykőrös mindig is nagyon szerette a nagy költőt. Amikor ide hívták tanítani, azt üzenték neki, hogy ha kell, arany hintót küldenek érte, csak jöjjön. Ő pedig jobb lehetőség híján eljött, hogy magyart tanítson a kőrösi diákoknak, akik nagyon tisztelték őt, és becsületbeli ügynek tartották, hogy tantárgyát mindig jól megtanulják.

A lényeg, hogy Arany János akkor is, és azóta is nagy megbecsülésnek és köztiszteletnek örvend Nagykőrösön. Ezért aztán minden lehetséges intézményt elneveztek róla: általános iskolát, gimnáziumot, művelődési központot, és még sok más mellett a múzeumot is, ahol természetesen tőle származó leveleket, általa kijavított dolgozatokat is megtekinthet a közönség az eredeti mintájára berendezett régi dolgozószobája mellett.

Az aktualitást az adja, hogy a közelmúltban új járda épült a múzeumhoz, hogy a Toldi iskola felől esetlegesen betévedő látogatóknak ne a sáron kelljen áthaladniuk. Nagyon örülök neki, hogy nem a ma divatos térkőből, hanem bazaltkockákból rakták le a járdát, mert ez illik a múzeumhoz. Kicsit ugyan csúnya itt az elején, hogy összekenték-csöpögtették cementtel vagy mivel (sőt, borzasztóan néz ki ezen a képen), de bízzunk benne, hogy a sok erre járó ember meg az idő majd lekoptatja, és szebb lesz a felülete.

A járda végighalad a múzeum előtt, egészen az Abonyi útig. A kép jobb szélén a Bor-Kalán szobor látható, amiről most nem mesélek, mert nem szeretném, ha kiderülne, hogy elég gyér a tudásom a témáról.

2 megjegyzés:

ClockworkRobot írta...

A képeid megint nagyon jók lettek :) Szomorúan hallottam viszont, hogy a megyei múzeumigazgatóság szívózik a múzeummal, és meg akar tőle szabadulni, mondván: kevesen látogatják :(

Bor Kalán: Sokan azt hiszik, ember volt, de ez egy történész forráskutatói tévedése. Neve ugyanis nem személynév, hanem nemzetségnév. Anonymus Ond vezértől eredezteti a Kalán nemzetséget, ez persze vagy igaz vagy nem. Engem a témában leginkább az érdekel, mit kerestek erre? Eltévedtek volna? :) Ugyanis Esztergom környékén lakozott a nemzetség.

Palásti Viktor írta...

Köszönöm az értékes hozzászólást! Bíztam benned, de nem akartam odaírni a cikk végére, hogy Dávid, majd egészítsd ki légyszives, amit én nem tudok :)
Egyébként annyit én is tudtam, hogy a Bor-Kalán nemzetségnév, de mást abszolút nem.
Egyébként örülnék, ha ilyen érdekességeket megosztanál az olvasókkal egyéb nagykőrösi témákban is. Ha érdekel és szívesen segítenél ennek a blognak a szerkesztésében, megtalálsz msn-en.